Ha gallyrakással kell dolgoznunk – akár nyáron, akár télen –, az esetleg ide húzódó állatok védelme és a saját lelkiismeretünk megnyugtatása érdekében érdemes betartani néhány egyszerű óvintézkedést.

A közlemény szerint első lépésben lehetőleg ne vasvillával essünk neki a rakásnak, hanem szerszámnyéllel, hosszabb erős bottal, az alapi részen még óvatosabban, akár kézzel forgassuk át a halmot, meggyőződhetünk róla, nincs-e alatta valamilyen állat. Az is segít, ha a halmot átlátható rétegenként, fentről lefelé haladva bontjuk el. A zaj hatására összegömbölyödő sün tüskéire szúródó levéltörmelék szinte láthatatlanná teszi az állatot, ezért a halom alapi részéhez jutva nagyon figyeljünk a gömbölyded formákra (az összegömbölyödve megemelt állat gyakran szó szerint kigurul a gallyak és levelek közül).

Ez az óvatosság különösen ajánlott a május-júniusi sünellési időszakban, amikor a menedékekben a hetekig vak és szinte magatehetetlen kölykök is ott lehetnek. Lehetőség szerint soha, az év egyik hónapjában se gyújtsuk fel helyben az ilyen rakásokat, mert a lángok elől a felnőtt sünök sem fognak, tudnak elmenekülni, hiszen védekezési stratégiájuk az összegömbölyödésre épül, és szó szerint megsülnek.

​Ha a gallyrakás megbontásakor sünfészket találunk, ne essünk pánikba, és ha csak lehet, semmiképpen se szedjük össze a kölyköket és kezdjük mi magunk nevelgetni őket (!); ehelyett az alábbi felvételen látott módon pakoljunk vissza kellő vastagságú rétegben ágakat és leveleket a fészekre, majd hagyjuk a nőstényre a továbbiakat. A sünöket etetni nem kell, mert a kölyköknek létfontosságú, hogy anyjukat követve a természetes táplálékokkal (férgek, puhatestűek, ízeltlábúak, gyíkok, kisrágcsálók, hullott gyümölcsök) ismerkedjenek meg, ne pedig az ember által kitett, természetellenes ételhez szokjanak hozzá, ami ráadásul hasmenést, emésztési és növekedési problémákat is okozhat. 

A közlemény szerint a háztartásokban keletkező gallyrakás megszüntetése többnyire halasztható, amivel érdemes legalább addig (négy-öt hetet) várni, amíg a kölykök annyira megerősödnek, hogy éjszakánként követik anyjukat a vadászatra, de ha tehetjük, a közelben mindenképpen alakítsunk ki alternatív búvóhelyet a gallyakból vagy süngarázzsal.

A sünök megtelepítésére, mentésére mesterséges eszközt, kisméretű kutyaházhoz hasonló süngarázst (sünmenedéket) is használhatunk, amit bokrok rejtekébe érdemes kihelyezni. Ezt, az MME webboltja által forgalmazott búvóhelyet akár gallyrakás megszüntetésével veszélybe kerülő magányos sün vagy a süncsalád áthelyezésére is használhatjuk.