Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleményében azt írták, a családok szociális biztonságát segítik azzal is, hogy a szociális, gyermekvédelmi és egyéb ellátások folyósításában most nem szükséges a személyes ügyintézés, akkor sem, ha esedékes lenne a további folyósításához szükséges felülvizsgálat.
 
Közölték, a már megállapított havi pénzbeli szociális ellátások többségénél a jogszabályban előírt időszakos felülvizsgálatokat elhalasztják, az elmaradtakat a veszélyhelyzet lejártát követő második hónapig kell pótolni.
 
A veszélyhelyzet alatt lejáró rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultság és hozzá kapcsolódva a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet megállapításának hatálya ugyancsak meghosszabbodik.
 
A megváltozott munkaképességűek megszűnő rehabilitációs ellátásait is automatikusan meghosszabbítják, akárcsak a lejáró közgyógyellátások jogosultsági időtartamát, a veszélyhelyzet lejáratát követő 90 napig.
 
Az Emmi ismertetése szerint felfüggeszthető a nyugdíj- vagy más társadalombiztosítási, illetve családtámogatási eljárás is, ha a jogosult nincs abban a helyzetben, hogy kötelezettségeinek eleget tegyen.
 
A veszélyhelyzet miatt a munkavégzés alól felmentett bölcsődei dolgozók, valamint közművelődési intézmények alkalmazottai átmenetileg átkerülhetnek munkavégzésre valamely szociális szolgáltatóhoz, szociális intézményhez, gyermekek átmeneti gondozását nyújtó intézményhez vagy gyermekvédelmi intézményhez.