A hagyományosan október első hétvégéjén megtartandó eseményre ellátogatókat a pincészetek teljes portfóliójukkal, a helyi éttermek és gasztronómiai kitelepülések pedig a vörösborhoz illő ételkülönlegességekkel is várják.     

A fesztivált csütörtök este a Punnany Massif koncertje indítja a dél-baranyai város Rendezvényterén. „Pénteken jön a REDy és a Franc, azaz a villányi borvidék két közösségi márkájának első nagyszabású bemutatkozása” - tudatták a szervezők.     

Azt írták: a már ismert Villányi Franc mellett az idén kiállítás, kerekasztal-beszélgetés és borkóstolás főszereplője is lesz „a könnyed és mosolygós bulibor”, a villányi REDy.    

Péntek este a nagyszínpadra a Lóci játszik zenekar, majd a Karthago érkezik. Szombaton szervezett pincelátogatások, borkóstolók, traktoros Ördögárok-túra, fúvószene és kóruskoncert, térzenék és táncházak sokasága várja városszerte a közönséget.     

Mint ismertették, a villányi pincesortól az idén is szombaton 14 órakor indul „az ország leglátványosabb és legvidámabb” szüreti felvonulása. Este a közönség zenei szórakoztatásáról a Hooligans és Szabó Balázs Bandája gondoskodik, majd a hajnalig tartó szüreti bált is tartanak.     

A szervezők ajánlása szerint a bátrabbak vasárnap 10 órától traktorra pattanhatnak és egy különleges borvidékjáró túrán vehetnek részt. A Rendezvénytér pedig a gyerekeket várja aznap Gulyás László vándormuzsikus előadásával.     

A vörösborfesztiválra mintegy 20 ezer embert várnak a szervezők, akik beszámoltak arról is, hogy Pécsről és Mohácsról fesztiválbuszok, Pécs és Villány között pedig fesztiválvonat is szállítja majd a résztvevőket.