Antoni Gabriella ápolási igazgató lapunknak elmondta, a héten elindult egészségügyi program során több száz előadás, csoportfoglalkozás, életmódváltó program, háziorvosi szűrés és egészségtudatosságot fejlesztő közösségi sportrendezvény szerepel, amelyet a szervezők egyfajta országos mintaprogramnak szánják. A 120 éves siklósi kórház az elmúlt években nagy átalakuláson ment keresztül: nemcsak az épületek és a szolgáltatások színvonala emelkedett, de köszönhetően a különböző pályázatoknak, a gyógyítás és megelőzés új utjait is kipróbálhatják. A „Tenkes Egészségkert” – a siklósi kistérség egészségfejlesztési programja ehéten vette kezdetét, míg egy év múlva fejeződik be a krónikus betegellátás fejlesztésére, műszerek beszerzésére megnyert 300 millió forintos pályázat. A háziorvosokkal együttműködve a szívérrendszeri és cukorbetegséggel élőket, a dohányosokat, nagyivókat, keveset mozgókat, túlsúlyosakat, depressziósokat és krízishelyzetben élőket vették számba, megalkotva a kistérség egészségügyi és mentális humántérképét. A program keretében egészségfejlesztési irodát hoztak létre, amely összehangolja a rendezvényeket és a segítők munkáját is koordinálja.

 

A cél, ahogy Kanizsai István a siklósi kórház ügyvezető igazgatója fogalmaz: a kistérségben csökkenteni akarják a betegség terheket. Ezek ma egyszerűen megfogalmazhatóak, a munkanélküliség, a depresszió sokszor túlzott poharazás, a szenvedélybetegségek és a kényszeres evés felé vezeti az itt élőket. Jelentősen megemelkedett a pszichoszomatikus problémákkal élők és ugyancsak növekszik a cukorbetegek, a szív és más érrendszeri panaszokkal küzdők száma. Ehhez a Tenkes Egészségkert úgy kínál ellenszert, hogy a közösségi jó példák terjeszti, a helyi társas rendezvényeken mind több helyen szerepel majd az egészségtudatos életmódváltást. Ezt egy orvosi szűrés, egy csoportos torna vagy kocogás, egy egészségügyi előadás a helyes táplálkozásról, akár egy közös kirándulás jól segítheti. Ezekre a programokra, amelyből több százat terveznek a következő két évben a kórházban most létrejött egészségfejlesztési iroda munkatársai személyesen hívják a településeken élőket. A résztvevők, amellett hogy a program máris teremtett munkahelyeket, szándékaik szerint az elhelyezkedésben is segítik majd a térség lakóit. 

 

A szervezőktől azt is megtudtuk, jól illeszkedik a Tenkes Egészségkerthez, hogy a siklósi kórházban ez évtől szociális gondozó és ápoló, gyógy- és sportmasszőr, valamint gyakorló gyógyszertári asszisztensképzésre is várják a fiatalok jelentkezését.

 

(x)