A Siklósi Köztársaság Téri Óvoda növendékei számára elhelyezett interaktív táblák a 4 őselem – víz, föld, levegő, tűz – jegyében készültek, valamint számtalan új, környezettudatos játékkal gazdagodott az óvoda - közölte közleményében a Duna-Dráva Cement Kft.

A Szavai óvodások az interaktív táblák, valamint a vadkamera segítségével bővebb ismereteket szerezhetnek a környék madár- és vadpopulációjáról. Mindemellett sok vidám perccel gazdagodhatnak az új foglalkoztató téren, amely játékra és tanulásra egyaránt alkalmas.  A DDC által biztosított forrás mellett, az ABeton-Viacolor Zrt. térkő adományával támogatta a projektet, amelyet az újonnan létrejövő közösségi tér burkolásánál hasznosítottak. A pályázatokkal nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek környezettudatos szemléletmódjának a kialakítását is megcélozták.

Siklósi és szavai óvodások környezete is „zöldebbé” vált
 

 

A projektek átadására július 4-én került sor, ahol a települések, az óvodák és a Duna-Dráva Cement Kft. képviselői is tiszteletüket tették. A DDC részéről Guth Zoltán, a vállalat kommunikációs vezetője köszöntötte a résztvevőket. Az óvodák növendékei bájos műsoraikkal kápráztatták el a jelenlévőket, majd ezt követően az ünnepélyes szalagátvágással hivatalosan is átadták a megújult területeket.

Beremend, Vác és Pécs számára is hatalmas lehetőségeket jelent a pályázat, melyet mi sem bizonyít jobban, mint az a 34 projekt – 52 millió forintnyi anyagi hozzájárulással -, amely az elmúlt 8 évben megvalósult.

Siklósi és szavai óvodások környezete is „zöldebbé” vált