Segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Komlói Rendőrkapitányság egy 40 éves sásdi férfi ellen. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. augusztus 19-én 21 óra 40 perckor Sásd belterületén közlekedett tehergépkocsijával. Haladása során nekiütközött a vele azonos irányba, az úttest szélén gyalogosan közlekedő nő bal karjának, majd továbbhajtott a baleset helyszínéről anélkül, hogy meggyőződött volna arról, hogy a gyalogos megsérült-e, illetve a segítségét sem ajánlotta fel.

A baleset során a nő könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd másnap elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit, aki gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét.

Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárások után az iratokat átadta az ügyészségnek.