Rétvári Bence azt mondta, az egészségügyre 184 milliárd forinttal nagyobb összeg jut, mint idén. Ennek legjelentősebb, 82 milliárdos tételét béremelések teszik ki, hiszen jövőre januárban és novemberben is nőnek majd a szakdolgozói fizetések. Az ápolók először 14, majd 20 százalékkal kapnak többet – ismertette.

Az oktatásra szintén jóval, 645 milliárd forinttal nagyobb összeg jut 2010-hez képest. Jövőre ez a szektor szintén tízmilliárdokkal több pénzből gazdálkodhat - mondta az államtitkár.

A 2020-as költségvetés is számol továbbá azzal, hogy ha a gazdaság teljesítménye úgy alakul, nyugdíjprémiumot tudjanak fizetni – közölte.