Facebook oldalán osztotta meg a MÁV Rail Tours Kft., hogy 2021. február 15. és március 24. között pályázatot hirdet 175 éves a magyar vasút! címmel, ugyanis 1846. július 15-én adták át az első magyar vasútvonalat, Pest és Vác között. A pályázat beküldési határideje március 24., eredményhirdetés pedig március 31-én lesz.

A pályázat vasúti kocsi grafika elkészítésére szól, és az egyetlen megkötés, hogy  „a magyar vasút 175 éves történetéből, mindennapjaiból ragadjanak ki egy vagy több jelenetet, részletet, témát, tetszés szerint” – olvasható a felhívás. A pályázatra 18. életévüket betöltött személyek jelentkezhetnek, egy személy legfeljebb két művel.

A nyertes pályázat grafikája matrica formájában a MÁV Rail Tours Kft. Revvivo típusú bárkocsiját díszíti majd, amely belföldi és nemzetközi élményvonataiban közlekedik. Ezáltal egész Európában láthatják majd az utasok. A felhívásban azt is írják, hogy „a győztes továbbá másodmagával részt vehet a MÁV Rail Tours Kft. összes 2021-es egynapos MRT Expressz élményutazásán Panorama MAX osztályon”.