Müller Cecília közölte: az érvényes regisztrációval rendelkezők jelenleg AstraZeneca-, Sinopharm- és Szputnyik V vakcinákra tudnak időpontokat foglalni. Hangsúlyozta: azokat a vakcinákat tudják oltásra kínálni, amelyekből éppen van az országban.
 
Felhívta a figyelmet, hogy megnyílt a regisztrációs lehetőség a 16-18 éveseknek is. Számukra az időpontfoglalási lehetőség később lesz elérhető, de a tervek szerint a jövő hét második felétől elkezdődhet e korosztály beoltása is Pfizer-vakcinával - tette hozzá.
 
Kitért arra, hogy az oltásra magukkal kell vinniük egy szülői (vagy gondviselői) beleegyező nyilatkozatot is. Egyben arra kérte a szülőket, bíztassák az oltás felvételére gyermekeiket.
 
Müller Cecília közölte, hogy elutalták a háziorvosok márciusi külön díjazását, amellyel a hétvégi és ünnepnapi oltási munkájukat ismeri el a kormány. 92 millió forintot fizettek ki 1305 praxisnak, ez háziorvosonként 70 ezer forint plusz díjazást jelent - ismertette.
 
A védőoltás első adagját már 4 123 697-en kapták meg, ami a teljes lakosságnak majdnem 43 százaléka. A második adag oltóanyagot 2 248 775 embernek adták be. A 4,7 millió oltásra regisztrált 80 százaléka pedig már kapott oltást - ismertette.
 
Müller Cecília beszámolt arról, hogy a magyarországi megbetegedéseknél továbbra is a brit vírusvariáns dominál, az indiai mutánst még nem mutatták ki a magyar mintákban. Ugyanakkor hozzátette: ez csak idő kérdése, mivel a környező országokban már találtak azt is.
 
Megismételte, hogy az oltási után mért ellenanyagszint mennyisége önmagában nem ad elegendő információt a szervezet védettségéről. Hozzátette: annak sem ellenjavallt az oltás, aki három hónapon belül volt beteg.
 
Az országos tisztifőorvos kiemelte, a növekvő átoltottsággal nő az egyéni védelem, ezzel együtt pedig a közösségi védelem is a vírussal szemben, de a már beoltottaknak is be kell tartaniuk a védelmi intézkedéseket.
 
Beszélt arról is, hogy országos átlagban stagnálnak a koronavírus örökítőanyagának szennyvízben mért értékei, vannak nagyobb városok, ahol enyhe emelkedést és vannak olyanok, ahol enyhe csökkenést látnak.