Egy személygépkocsival közlekedő 40 éves helyi férfit igazoltattak a rendőrök 2019. október 21-én délelőtt Vajszló belterületén. A gépjármű átvizsgálása során, a csomagtartóban bruttó 464 gramm kábítószergyanús növényi származékot találtak és foglaltak le. A férfival szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt mutatott, a lakásán megtartott kutatás alkalmával pedig további bruttó 2611 gramm kábítószer gyanúját keltő anyagot találtak és foglaltak le a nyomozók. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását. Ellene kábítószer-kereskedelem elkövetése miatt nyomoznak a siklósi rendőrök.

A bűncselekménnyel összefüggésben két 32 éves csányoszrói, egy 27 éves vajszlói, és egy 21 éves kórósi férfit is gyanúsítottként hallgattak ki a nyomozók. A négy férfit azzal gyanúsítják, hogy kábítószert vásároltak a 40 éves vajszlói férfitól, majd azt el is fogyasztották. A velük szemben alkalmazott kábítószer-gyorsteszt szintén pozitív eredményt mutatott, ellenük kábítószer birtoklása miatt indult büntetőeljárás a Siklósi Rendőrkapitányságon.