Kovács Szilvia, a program ötletgazdája és főszervezője közölte: összesen 5 országból érkezett kertnevezés, így a határainkon túlról Romániából, Szerbiából, az Egyesült Királyságból és az USA-ból, összesen 35 településről.

Közülük 96 településről 240 kertet jelöltek országos díjra a települési zsűrik, és az országos bírálók 7 kategóriában összesen 72 Magyarország legszebb konyhakertje országos díjat osztottak ki. A nyertesek elismerésül egy kisplasztikát, a karcagi Győrfi Sándor Munkácsy-díjas szobrász művét kapták jutalmul.

Kovács Szilvia kitért arra is, hogy a 2017-es vetélkedőt "Hasznos rovarokat a kertbe" mottóval hirdették meg, hogy minél több rovarbarát kert kialakítására ösztönözzék a nevezőket.

A főszervező elmondta: "A legszebb konyhakertek" program 2012-ben Karcagról indult mindössze 22 nevezéssel. 2013-tól országossá bővült, akkor 60 településről 939 nevezés érkezett, a kertművelők száma pedig még nem érte el a kétezret. Így öt év alatt a települések száma meghatszorozódott, a kertnevezések közel két és félszeresére nőttek, míg a kertművelők "serege" nyolcszorosára szaporodott.