Rétvári Bence kiemelte: továbbra is lehetőség lesz arra, hogy a hozzátartozók váltsák ki a beteg gyógyszerét, ehhez az orvostól kapott "felírási igazolást" kell majd bemutatni a patikában.

Az államtitkár közlése szerint 7,2 milliárd forint európai uniós forrásból jön létre az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér, amely ötös biztonsági szintű lesz, ez a banki informatikánál egy szinttel magasabb.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár azt hangoztatta, hogy az e-receptekkel a hibázás lehetősége majdnem a nullára csökken, mert a gyógyszerészek a betegnek felírt összes vényt látják a rendszerben, így arra is figyelmeztetni tudják a pácienst, ha két orvos egymásnak ellentmondó receptet írt fel. Az e-recept bevezetésével már nem kell a papír alapú vényeket öt évig őrizni a gyógyszertárakban, patikánként ugyanis hetente átlagosan öt kilogrammnyi, havonta pedig 20 kilogrammnyi recept gyűlik össze - ismertette az államtitkár.

Szólt arról is, hogy másfél hónapja tizenhat patikában indult el a tesztidőszak, és országszerte már huszonkettő csatlakozott, amelyek eddig több ezer e-receptet váltottak be.

Hankó Zoltán, a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke elmondta, augusztusig tart a tesztüzem, szeptembertől önkéntesen, novembertől pedig már kötelezően be kell kapcsolódniuk a patikáknak a rendszerbe, ez azonban várhatóan semmilyen többletköltséget nem jelent a gyógyszertáraknak.

A tesztüzemben részt vevő patikákból pozitív visszajelzések érkeztek a rendszerről - tette hozzá.