Az előzetes adatok szerint 2016 januárja és decembere között 93 100 gyermek született Magyarországon, 1410-zel (1,5 százalékkal) több, mint 2015-ben. A születésszám az első félévben két hónapban, a másodikban azonban mindegyikben felülmúlta az egy évvel korábbit. A legjelentősebb, átlagosan 5,5 százalékos csökkenést április-májusban regisztrálták, a legnagyobb, 8,3 százalékos emelkedés októberben volt. 

Tavaly 126 900-an haltak meg, ami 4797-tel (3,6 százalékkal) kevesebb, mint 2015-ben. Az év hat hónapjában többen, hatban lényegesen kevesebben vesztették életüket, mint az előző év azonos időszakában. A szökőnaphatást figyelembe véve január-áprilisban jelentős, átlagosan 13 százalékos, július-augusztusban 6,2 százalékos mérséklődés történt. Az év utolsó négy hónapjában az elhunytak száma átlagosan 6 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, ezen belül decemberben jelentősen, 11 százalékkal többen vesztették életüket.

A születések emelkedése és a halálozások visszaesése miatt a természetes fogyás a 2015-ös 40 007-tel szemben 2016-ban - 16 százalékkal - 33 800-ra csökkent. Ezer lakosra 9,5 élveszületés és 12,9 halálozás jutott. Előbbi 0,2 ezrelékponttal magasabb, utóbbi 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb az előző évinél, ennek eredményeként a természetes fogyás mutatója 0,7 ezrelékponttal 3,4 ezrelékre csökkent. 

Tavaly ezer élveszületésre 3,9 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,3 ezrelékpontos mérséklődés az előző évhez képest, és ez az eddig mért legalacsonyabb érték a hazai statisztika történetében. Az 51 800 anyakönyvezett házasságkötés nagymértékben, 12 százalékkal (5663-mal) múlta felül az egy évvel korábbi értéket. Azt írták: 2011 óta folyamatos az emelkedés. 1996 óta egyik évben sem léptek annyian frigyre, mint 2016-ban. Augusztust kivéve mindegyik hónapban többen kötöttek házasságot, mint az előző év azonos időszakában.

A legnagyobb emelkedés a szezonon kívül eső február-áprilisi periódusban történt, amikor a házasságok kiigazított száma átlagosan 37 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az idény csúcsát jelentő augusztusban ugyanakkor 14 százalékos visszaesést regisztráltak, aminek hátterében naptárhatás állt - közölték. A házasságkötési arányszám 5,3 ezrelékes értéke 0,6 ezrelékponttal magasabb volt az egy évvel korábbinál. A 2011-es népszámlálás alapján továbbvezetett népesség becsült lélekszáma - a nemzetközi vándorlás figyelembevételével - 2016 végén 9 millió 799 ezer ember volt.