Kiemelték, a kevés adminisztrációs teherrel járó, egyszerű módon igényelhető támogatást biztosító felhívás a kisebb üzemmérettel rendelkező kertészetek technológiai megújulását segíti.
 
A közleményben az agrárminiszter arra emlékeztetett, hogy egy történelmi mértékű fejlesztési programon keresztül erősítik meg a hazai mezőgazdaságot és élelmiszeripart, a vidéki térségek gazdaságát, illetve közösségeit. Nagy István hangsúlyozta, ezekben a hetekben 600 milliárd forint értékben írnak ki új beruházási pályázatokat, a célzott támogatásoknak köszönhetően intenzív technológiai fejlődést és növekvő versenyképességet vár a teljes magyar agráriumban.
 
A tárcavezető arra hívta fel a figyelmet, hogy a kertészeti üzemek fejlesztését célzó pályázat keretében a beruházások költségeinek felét fedező, vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke 25 millió forint lehet. A felhívásnak köszönhetően lehetőség van a kertészeti tevékenység végzéséhez szükséges eszközök, gépek beszerzésére. Ennek keretében többek között önjáró és vontatott betakarítógépek, talajművelő és egyéb munkagépek, pótkocsik vásárlása is lehetséges. A felhívás segítségével egy darab, legfeljebb 83 kW motorteljesítményű traktor is vásárolható, melynek kapcsán a támogatás mértéke legfeljebb 10 millió forint lehet - emelte ki a miniszter a közleményben.
 
Az Agrárminisztérium közleménye szerint a felhívás alapján a támogatási kérelmek benyújtására a tervek szerint 2021. július 7-étől lesz lehetőség.
 
A felhívás részletei a www.palyazat.gov.hu oldalon ismerhetők meg - tájékoztatott az Agrárminisztérium.