A miniszter a lap pénteki számában megjelent interjúban elmondta: a nemzeti egészségprogramok a Nemzeti Rákellenes Program struktúrájára fognak épülni, amelyet 1993-ban az ő irányításával az Országos Onkológiai Intézet állított össze, és amely a WHO irányelveinek egyik alapmunkájává vált. A program részeként előírták a szűréseket, a diagnosztikát, a terápiás lehetőségeket, a betegség kezelésének oktatását, a kutatás-fejlesztést, a személyi feltételeket, a társadalmi szervezetek szerepét, a rehabilitációt és mindezek alapján a szükséges finanszírozást - ezek a szempontok adják majd tehát a programok vezérfonalát.
    
Kiemelte, az összes nemzeti program domináns része a megelőzés: már óvodától kezdve az oktatás részévé kell tenni, hogy az egészséges életmód természetessé váljon, illetve időben felismerjék az egyes betegségek tüneteit.
    
A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy a népegészségügyi program eredményei tizenöt-húsz éven belül lesznek látványosak, tehát hosszú távban kell gondolkodni, nem négyéves politikai ciklusokban.