Novák Katalin közölte, 2010-ben még 26,5 százalékos volt a 15-24 éves korosztályban a munkanélküliség, ez mostanra 11,3 százalékra csökkent. Az uniós átlag jelenleg 16,6 százalék - jegyezte meg.
    
A fiatalok foglalkoztatottsága ezalatt mintegy 60 százalékkal emelkedett, 18,6 százalékról 29,3 százalékra - ismertette az államtitkár.
    
Novák Katalin a fiatalok elhelyezkedését segítő intézkedések közül kiemelte az ifjúsági garanciaprogramot, amely azoknak a 25 év alatti fiataloknak biztosít képzést vagy munkalehetőséget, akik tartósan, legalább hat hónapja nem tudnak elhelyezkedni. A programon keresztül eddig 190 ezer fiatalt tudtak megszólítani, közülük 90 ezernek már konkrét ajánlatot is tettek - fűzte hozzá.
    
A munkahelyvédelmi akció a munkaadókat ösztönzi különböző kedvezményekkel arra, hogy 25 év alatti fiatalokat alkalmazzanak. Ennek köszönhetően már 170 ezer fiatalnak sikerült elhelyezkednie, a munkáltatóknál pedig körülbelül kétmilliárd forintos többlet maradt - közölte az államtitkár.
    
Böröcz László, a Fidelitas elnöke azt hangoztatta, hogy Magyarországnak jelenleg olyan kormánya van, amely odafigyel a fiatalokra, a problémáikra és sokat tesz ezért a korosztályért. 
    
Kitért a 2016-os Eurostat-adatokra, amelyek szerint 18 uniós országban 15 százalék feletti, 11 országban pedig 20 százaléknál is magasabb a fiatalkori munkanélküliség. A helyzet Görögországban és Spanyolországban a legrosszabb, ahol minden második fiatal keres munkát.
    
Magyarországon a fiatalok elhelyezkedési lehetőségeinek javulását jól mutatja a négyévente lefolytatott ifjúságkutatás is: a 2012-es felmérés során a megkérdezettek 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy dolgozik, 2016-ban pedig már 54 százalékuk - hangsúlyozta a Fidelitas elnöke.
    
Böröcz László megemlítette a fiatalokat támogató legfrissebb intézkedéseket, a nyelvvizsga, valamint a KRESZ-tanfolyam és -vizsga árának visszatérítését is. 
    
Emlékeztetett arra, január 1-jétől a 35 év alattiak a legalább középfokú, komplex, újabb nyelvvizsga díját 34 500 forintos értékhatárig vissza tudják igényelni, július 1-jétől pedig a 20 év alattiak a B kategóriás jogosítvány megszerzéséhez szükséges KRESZ-tanfolyam és -vizsga árát kérhetik majd vissza 25 ezer forintig.
    
A Fidelitas elnöke úgy vélekedett, mindkét intézkedés jelentősen segítheti a fiatalok elhelyezkedését a munkaerőpiacon.