A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) és a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület rendezésében megvalósuló egész napos eseményen a magyar pásztorkutyák őshonos juhok hajtásában, terelésében versengenek majd.
   
A rendezvény egyúttal a magyar pásztorkutyák idei országos terelőbajnokságának negyedik minősítő fordulója is.
    
Az ismertető szerint a program alatt úgynevezett ösztönpróba keretében mód nyílik a juhokat eddig még nem látott pásztorkutyák terelési képességének felmérésére is.
    
A kutyás események mellett a rendezvényre ellátogató vendégek változatos programokon vehetnek részt a nap folyamán: lesz íjászat, fafaragó bemutató, gyereksarok és helyi termékek bemutatója. Emellett tárlatvezetést is tartanak a Dráva és az Ormánság természeti értékeit és kultúrtörténeti érdekességeit bemutató kiállításon és szakvezetést a hagyományos gazdálkodás tanösvényen, valamint lehetőség lesz a régi magyar háziállatokat bemutató major megtekintésére is.
    
A DDNPI korábban felidézte: évszázadokon át a legeltető állattartás képezte Magyarország mezőgazdaságának gerincét; az országban felhizlalt, majd külföldre hajtott jószágok sokasága miatt Európa éléskamrájának is nevezték hazánkat.
    
A tavalyi szaporcai eseményen mintegy hatvan kutya vett részt a versenyben, amelyet mintegy ezer érdeklődő követett - mondta el az MTI érdeklődésére Keve Gábor, a Duna-Tisza Magyar Pásztorkutyás Hagyományőrző és Sport Egyesület elnöke, aki legalább a tavalyival megegyező nézőszámra számít idén is.