Kovács Zoltán arról beszélt, hogy a 2016-os népszavazáson egyértelmű támogatást kapott a bevándorlás és a betelepítés tiltása.

A kormány most teljesíti, amit akkor megígért, a módosítással ugyanis olyan új elemek kerülnek az alaptörvénybe, amelyek megerősítik az „alkotmányosság magját, az önazonosságunkat”, valamint garantálja, hogy ne mások dönthessenek arról, kivel élünk egy országban – jelentette ki.

A kormányszóvivő a jövő évi költségvetésre kitérve azt mondta, a tervezésekor mindig addig nyújtózkodnak, ameddig a takaró ér. Az elmúlt években minden társadalmi csoport léphetett egyet előre, ez pedig a magyar emberek teljesítményének köszönhető – tette hozzá Kovács Zoltán.