A Duna-Dráva Cement Kft. a Zöld Alternatíva Vetélkedő és Nyílt Napon ötletes, a környezetvédelemmel és a cementiparral kapcsolatos feladatokkal várja a beremendi és pécsi középiskolásokat. A legjobbnak bizonyuló csapatok kitartó és áldozatos munkáját a DDC nagyértékű ajándékokkal jutalmazza.

A verseny során a diákok betekinthetnek a gyár mindennapjaiba, testközelből tapasztalhatják meg, hogyan működik egy fenntartható cementgyár. A vetélkedő idén negyedszerre lesz megrendezve, 2015-ben és 2017-ben a Váci Cementgyár, 2016-ban – ahogy most is – a Beremendi Cementgyár adott otthont az eseménynek.

A Duna-Dráva Cement Kft. kiemelten fontosnak tartja a környezettudatos működést és a cementgyártás fenntarthatóságát, amelyet folyamatos technológiai fejlesztésekkel biztosít.  A vállalat rendszeresen bepillantást enged az érdeklődőknek a gyár működésébe, ezt a célt hivatott szolgálni a mostani vetélkedő is. A Zöld Alternatíva Vetélkedő és Nyílt Napon a környezettudatos cementgyártással, a hulladék feldolgozással, és a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos kérdésekre kell a középiskolák 9-12. évfolyamos delegált csapatainak helyesen válaszolni, illetve izgalmas, kihívást jelentő feladatokat megoldani.

A rendezvény eddigi sikerei arra ösztönzik a DDC-t, hogy folytatólagos jelleggel, minden évben megrendezze a Zöld Alternatíva Vetélkedő és Nyílt Napot.

Az idei, beremendi vetélkedő részletei a vállalat weboldalán érhetőek el: http://www.duna-drava.hu/zold-alternativa