Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozott a Siklósi Rendőrkapitányság egy 20 éves, és egy 24 éves férfi ellen, akik tavaly november 28-án délután betörték egy kisszentmártoni ház ablakát, majd onnan egy köszörűgépet loptak el. A rendőrök pár órán belül beazonosították és elfogták a tolvajokat, majd kihallgatták őket gyanúsítottként, amely során mindketten beismerték tettüket. Az egyik férfi a rendőröknek azt is elmondta, hogy körülbelül egy héttel korábban az ingatlanhoz tartozó pinceajtó lakatpántját is ők feszítették le, és onnan egy kanna benzint, valamint különböző szerszámokat loptak el.

A gyanúsítottak ügyében folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az ügyészségnek.