Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek Főszerkesztőségének vezetője az MTI-nek elmondta: december 17-én Rafael Nadal világelső teniszező ütőjére és a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. felajánlására is lehet majd licitálni. Fix áron elvihető többek között Szilágyi Áron olimpiai kardvívó dedikált kardja, Ronaldinho brazil labdarúgó dedikált labdája, egy 1956-os tokaji aszú borkülönlegesség, a Hegyi doktort alakító művész Hans Sigl orvosi köpenye és Artur Kisenko dedikált kesztyűje a Thai Box Akadémia felajánlásában. Az eddigi legnagyobb adomány egy budapesti cégtől érkezett, amely 40 millió forint értékű könnyűszerkezetes, kulcsrakész ház megtervezését és felépítését vállalta egy nagycsalád számára - közölte a főszerkesztő.
    
A 1350-es adományvonal hívásával 250 forinttal lehet támogatni a kezdeményezést, a szeretetszolgálat pedig az adomanyozz.hu oldalon is várják a hozzájárulásokat. Eddig közel 6 millió forint gyűlt össze az akcióban - tette hozzá.
    
Siklósi Beatrix kiemelte: meghirdették a Jóság hónapját, így december első napjától, szombattól jócselekedeteket, valamint munkájukat, tudásukat is felajánlhatják a segíteni szándékozók. A Bocuse d'Or magyar csapata például már jelezte, hogy a gyerekekkel együtt főznek, az elkészített ételt pedig közösen elfogyasztják. 
    
Az egész napos műsorfolyam fő helyszíne Kecskemét lesz, de a budapesti Batthyány térre, Pécsre és Beregszászra is kapcsolnak. A Fővárosi Nagycirkuszban az előadásokon hátrányos helyzetű családokat is vendégül látnak, emellett gyűjtést, közös főzést és ételosztást tartanak. 
    
A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több mint háromszáz programot működtet, a szervezet tevékenységének főbb súlypontjai az esélyteremtő programok, a mozgássérültek segítése és az életmentés.
    
Az MTVA hatodik alkalommal rendezi meg a Jónak lenni jó! jótékonysági akciót, amely 2012-ben a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítványt mintegy 100 millió forinttal, 2013-ben a Katolikus Karitászt csaknem 120 millió forinttal, 2014-ben a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetet 167 millió forinttal, 2015-ben a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot 225 millió forinttal, a Magyar Református Szeretetszolgálatot pedig tavaly mintegy 261 millió forinttal támogatta.

VIDEÓ ITT!