Tájékoztatásuk szerint a küldöttgyűlésen a 22 borvidéket képviselő szőlész, illetve borász küldöttek megválasztották az új, 10 emberből álló elnökséget, valamint a bizottságok elnökeit és tagjait. Emellett döntöttek a szakmaközi ügyekért felelős alelnöki poszt létrehozásáról, a tisztség betöltésére Frittmann Jánost választották.
    
A közlemény idézi az újraválasztott elnököt, aki kiemelte a hegyközségi szervezetnek a szőlő-bor ágazatban betöltött hagyományos és meghatározó szerepét. Elnöki programjának fő irányát a 2016 decemberében elfogadott ágazati stratégia határozza meg, ezek közül kiemelte többek között a bürokráciacsökkentés folytatásának szükségességét, amelynek meghatározó elemei a hegybírói egyablakos ügyintézés erősítése és az ágazati digitalizáció fejlesztése.
    
A HNT ismertette: Légli Ottó 2010-ben egyszerre nyerte el a Borászok Borásza, illetve az Év Bortermelője címet és közel 30 éve vezeti saját dél-balatoni szőlőbirtokát, a HNT elnöki tisztét 2015 decembere óta tölti be.
   
Pál Sándor az Egri borvidék egyik legnagyobb szőlőfelvásárlója és borforgalmazója, az Egri Csillagok Zrt. igazgatója.
    
Frittmann János a Kunsági borvidéki borászként elsőként kapta meg az Év Bortermelője címet 2007-ben, testvérével együtt vezeti családi borászatukat, amely 2015-ben elnyerte az Év Pincészete díjat.