November 10-én kapják meg a nyugdíjasok az egyösszegű emelést és a prémiumot – írja a Magyar Idők. A cikk szerint mindezt a havi nyugdíjjal együtt egy utalvány formájában. A lap felidézi, hogy a törvényi szabályozás értelmében a nyugdíjprémium összege legfeljebb 12 ezer forint lehet, az egyösszegű emelés pedig 10 785 forint. Így egy átlagos, 112 305 forintos havi nyugdíj esetében, 22 785 forint plusz jár az érintettnek. Ha pedig valaki a saját jogú ellátás mellett özvegyi nyugdíjat is kap, akkor összesen 26 125 forinttal számíthat többre.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt héten jelentette be, hogy a törvényben meghatározott korrekció mellett novemberben prémiumra is számíthatnak a nyugdíjasok. Novák Katalin, az Emmi államtitkára pedig néhány nappal később megerősítette mindezt, mondván, a törvény szerint, ha a gazdasági növekedés meghaladja a 3,5 százalékot, akkor nyugdíjprémiumot kaphatnak az idősek. Ennek megfelelően most mintegy 2,021 millió öregségi nyugdíjas számíthat a plusz járandóságra.

A kormány így betartja 2010-ben tett vállalását, megőrzi a nyugdíjak reálértékét, sőt az adatok ennél is kedvezőbbek, hiszen az elmúlt öt évben a nyugdíjak átlagosan 23 százalékkal emelkedtek, vásárlóerejük pedig mintegy 10 százalékkal javult – áll a Magyar Idők cikkében.