A fesztivál szervezői ebben az évben is minőségi előadásokkal várják a közönséget a rendezvény öt napja alatt Beremenden, Mokoson, Kisharsányban, Nagyharsányban és Villánykövesden - közölte a műsorban Kovács Gerzson táncos, aki 11 éve közreműködője a rendezvénysorozatnak. Hozzátette, a dél-baranyai fesztiválra egyre több látogató érkezik évről-évre, a közreműködők pedig sok komoly, elgondolkodtató előadást hoznak.
    
A programelőzetes szerint a fesztiválon fellép többek között a Boban Marcovic Orchestar és Tóth Gabi, a PASO, a 30y, a Kiscsillag, a Quimby és a Sorbonne Sexual, valamint Szabó Attila, a Csík zenekar hegedűse. Koncertet ad  Snétberger Ferenc, a Várkonyi Csibészek nevű együttes, a Grund nevű Vígszínházi Fiúzenekar, valamint Frenk. Emellett fellép a Santa Diver Trió, a Balogh Kálmán - Lukács Miklós cimbalomduó, Tompos Kátya, Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor is.
    
A színházi programok között szerepel egyebek mellett Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című darabja a Tatabányai Jászai Mari Színház előadásában, Martin McDonagh Leenane szépe című előadása a Kassai Thália Színház játékában, Tennessee Williams A vágy villamosa című színműve a kaposvári Csiky Gergely Színház előadásában, Nyikolaj Erdman Az öngyilkos című darabja a Forte Társulat előadásában. A programok között a nézők láthatják még Danyiil Harmsz írásaiból a Kivettem a fejemből egy gömböt című abszurd zenés kabarét a Nézőművészeti Kft. előadásában, az Ördögkatlan Produkció előadásában Mrozek Mulatság című tragikomédiáját, valamint Carly Wijs Mi és ők című előadását.
    
A fesztiválon lesznek hagyományőrző programok is, emellett több helyszínen naponta gyerekprogramok várják a legkisebbeket. A Circus Marcel kortárs cirkusz társulata Belgiumból érkezik. A fesztivál díszvendége ebben az évben a Magvető Kiadó, Snétberger Ferenc, a Sztalker Csoport és a K2 Színház társulata.