A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatása szerint a hatósági eljárás fő célja, hogy minél több gazda vegye újra gondozásba a birtokában lévő elhanyagolt, a kórokozó miatt körülhatárolt szőlőültetvényt. A közérdekű védekezési eljárást ott alkalmazzák, ahol a művelésre irányuló felszólítás nem hozta meg a várt eredményt, a művelés újra kezdését.

A hatósági beavatkozás az egészséges termőterületek védelmét szolgálja - húzták alá a hatóságnál.

A Dunántúl 7 megyéjében összesen 80 hektár elhanyagolt szőlőterület - döntően zártkert és kiskert - gondozására, vagy felszámolására szólította fel a hatóság az érintett gazdákat. 

Bár a tulajdonosok többsége eleget tett a rá vonatkozó hatósági előírásoknak, a továbbra is gondozatlanul hagyott 20 hektáron közérdekű védekezés keretében szükséges kiirtani a tőkéket. A Nébih példaként hozza: a Badacsony-hegyen található 24 elhanyagolt ültetvény összterülete eléri a 6,4 hektárt, melyből 1,2 hektáron már folyik a hatóság által elrendelt közérdekű védekezés. 

A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó FD fitoplazmát szőlőn eddig a Dunántúlon, azon belül Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Baranya, Somogy, Veszprém és Fejér megyében azonosította a hatóság. 

A kórokozó elleni harcban kiemelt jelentőségű a gondozatlan területek felszámolása. Aki nem teljesíti a jogszabályban előírt kötelezettségét, utólag köteles megtéríteni a közérdekű védekezés költségeit, és bírságot is kell fizetnie - olvasható a közleményben.