Az új év első napjától kevesebbet kell fizetni a sertéshúsért és a halért, ezeknek az élelmiszereknek az áfája ugyanis a baromfihúshoz, a tejhez és a tojáshoz hasonlóan 5 százalékra csökkent.

2018-tól az internet áfája is alacsonyabb lett: a korábbi 18-ról 5 százalékra csökkent.

Január elsejétől azoknak a helyzete is kedvezőbb lett, akik kiadó lakásukat hirdetik: a hosszabb távon bérbeadóknak ugyanis 2018-tól már csak 15 százalékos személyi jövedelemadót kell fizetniük.

Ez az év a további adócsökkentések és a kisebb adóadminisztráció éve lesz – mondta a nemzetgazdasági miniszter 2018-ról, miután elfogadták az adóváltozásokról szóló jogszabályt tavaly nyáron. Eszerint január elsejétől jelentős kedvezményekre számíthatnak például a kis- és közepes vállalkozások is. A nemzetgazdasági minisztérium közleménye szerint kevesebb lett például a szociális hozzájárulási adó és a kisvállalati adó is, ami több mint 200 milliárd forint plusz pénzt hagy a magyar vállalkozásoknál.

De folytatódik a munkahelyvédelmi akció is, amelynek bevezetése óta a vállalkozások 590 milliárd forintot takarítottak meg.

2018-tól több ágazatban emelkednek a bérek: magasabb fizetésre számíthatnak például rendvédelmi dolgozók, valamint a felsőoktatási és az állami vállalatok alkalmazottai. Emellett 2010-hez képest a duplájára nő a minimálbér.

Az idősek is kapnak támogatást: az év végi nyugdíjkiegészítés, nyugdíjprémium és a tízezer forintos Erzsébet-utalvány után januártól 3 százalékkal nőnek a nyugdíjak.

A kormány 2018-ban is kiemelt figyelmet fordít a gyermeket vállalókra, ezért a kétgyermekesek havi adókedvezménye harmincezerről harmincötezer forintra nő, de tovább emelkedik a gyed összege és folytatódik az otthonteremtési program is.

Novák Katalin, a család- és ifjúságügyért is felelős államtitkár a Kossuth Rádió vasárnapi újság című műsorában úgy fogalmazott: 2018-ban a családokat segítő intézkedések lesznek a középpontban. Elmondta, ha „bárhol a világon születik egy magyar gyermek”, akkor ha a szülei ezt igénylik, kapnak egy egyszeri, 64 ezer forintos anyasági támogatást, illetve babakötvényt is. Novák Katalin hozzátette: a kormány emellett a gyermeket vállalókat 2018-ban nyelvvizsga, diákhitel és kreszvizsga-támogatással is segíti.