A rendőrök a kora reggeli órákban saját házában fogták el azt a 26 éves túronyi férfit, aki a gyanú szerint 2016. május 14-e és 16-a között Túronyban megölt egy helyi, egyedül élő 80 éves német állampolgárt, majd a házból különböző értéktárgyakat tulajdonított el, és elmenekült a helyszínről.

A férfi elfogása során ellenállást nem tanúsított, előállították, majd a rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói kihallgatták gyanúsítottként, részletes beismerő vallomást tett.

A gyanúsított ellen – őrizetbe vétele mellett – emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság.