Dömötör Csaba arról beszélt, hogy a migránsok túlnyomó többsége megélhetési okokból érkezik Európába, a brit sajtó például arról írt, hogy egy adott időszakban Olaszországban partot érő több tízezer illegális bevándorló közül mindössze hatszáz érkezett valójában Szíriából, miközben ennél jóval többen hivatkoznak erre az országra.

Kiemelte, Európa népesedési problémáját célzott családtámogatási eszközökkel kell megoldani, és azokra az értékekre kell építeni, amelyek Európát naggyá tették: a munka becsületére, a kulturális és keresztény hagyományokra.

„Semmi okunk arra, hogy az önfeladás útját válasszuk” – fogalmazott az államtitkár.

Véglegesíteni akarják a betelepítési terveket

Kitért arra is, hogy Brüsszelben minél előbb véglegesíteni akarják a betelepítési terveket, a 2019-es európai parlamenti választások után ugyanis már nem biztos, hogy többséget szereznek a kvótapártiak.

Az államtitkár a Helsinki Bizottság azon felvetésére, miszerint a kormány nem hallgatja meg őket, úgy reagált, minden véleményt megfontolnak, a szervezet azonban megpróbálja humanitárius szempontok mögé bújtatni a problémát.

Soros György keddi párizsi beszédéről azt mondta, az üzletember szavai felrajzolják azt a konfliktust, amelynek egyik oldalán a nyílt társadalom hívei állnak, a másikon pedig azok, akik a jövőben is a nemzetállamok alapján képzelik el a politikát.

A magyar kormány számára a magyar emberek biztonsága az első 

A magyar kormány számára a magyar emberek biztonsága az első – reagált a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) szerdán közleményben arra, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának hivatala (UNHCR) felszólította a magyar kormányt a Stop Soros törvényjavaslat visszavonására.

Az UNHCR az elmúlt években több mint tízszer támadta a magyar kormányt pusztán azért, mert megvédte az ország határait az illegális bevándorlással szemben, és támadta már a kerítést és a nemzeti konzultációt is. Szerintük hagyni kellene, hogy a migránsok “akadálytalanul” közlekedjenek az országok között, és nem szabad büntetni az illegális határátlépést. A magyar kormány ezt nem fogadja el – áll a KKM MTI-hez eljuttatott közleményében.

Hangsúlyozták: az illegális bevándorlás nem emberi alapjog. Az illegális bevándorlás segítése nem emberséges cselekedet, hanem bűncselekmény és biztonsági kockázat. A migráció nemzetbiztonsági kérdés – szögezte le a tárca.

„A magyar kormány számára a magyar emberek biztonsága az első, nem engedjük, hogy a migránsok vagy a migrációt támogató szervezetek kockára tegyék Magyarország biztonságát”– emelték ki.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosának hivatala kedden felszólította a magyar kormányt: vonja vissza azt a törvényjavaslat-csomagot, amely a főbiztos hivatal szerint jelentősen korlátozná a civil szervezeteket és a magánszemélyeket a menekültek és a menedékkérők támogatásában. „A menedékkérés alapvető emberi jog, nem bűncselekmény” – fogalmazott keddi közleményében Pascale Moreau, a szervezet európai igazgatója.