Tagai István, az Európai Borlovagrend Hungária konzulátus vezetője, a Kantharosz Alapítvány alapítója elmondta, hogy a tizedik gálán, amelyet ezúttal is a győri Richter-teremben tartanak, a tokaji, az egri, a villányi, a pannonhalmi, a somlói és a dél-balatoni borvidék hét borászatának és egy pezsgőpincészetének különleges tételeit árverezik el, de licitálni lehet két pálinkárium csúcsminőségű italaira is.
    
Hozzátette, hogy a jubileumi alkalom okán licitre bocsátanak még egy ünnepi csomagot is, amely az elmúlt kilenc év 54 támogató borászatának egy-egy palack zászlósborát tartalmazza, de igazi kuriózumnak ígérkezik az az 1959-es évjáratú pálinka is, amelyet tíz éve az első gálán vásárolt meg valaki félmillió forintért.
    
Kitért arra is, hogy a csaknem hétszáz üvegből ötszáz palack egy licittételt képvisel, ez a felajánlás Sike Tamástól érkezett, és már el is kelt egymillió forintért.
    
Az alapító hangsúlyozta, hogy a gálát szervező hét civil szervezet minden évben pályázat útján választja ki a támogatandó fiatalokat, illetve alapítványokat. Idén a bevételből hat szervezetet – köztük egy határon túli, autistákat segítő polgári társulást – és nyolc rászoruló tehetséget támogatnak, további két szervezetet közönségdíjra javasoltak.
    
Megjegyezte, arra számítanak, hogy a befolyó, illetve szétosztandó összeg meghaladja a tavalyi 13,6 millió forintot.
    
Tagai István elmondta azt is, hogy a rendezvényt az idén is támogatja Nagy István agrárminiszter, aki – hozzájárulása mellett – egy különleges tokaji aszút ajánlott fel.
    
Pió Márta, a Kantharosz gála ötletgazdája arról beszélt, hogy az elmúlt tíz évben a gálán befolyt mintegy 66 millió forintból egyebek mellett élménypark, játszótér, és KRESZ pálya épült, otthontalanok, hátrányos helyzetűek nyaraltak életükben először, autistaotthont korszerűsítettek, balett-termet, ifjúsági teret, internetszobát alakítottak ki, nagyértékű orvosi eszközöket szereztek be és tehetséges gyermekek juthattak el versenyekre. Hozzátette, az elért sikereket a győri önkormányzat támogatásával Tíz év tízezer mosoly címmel könyvben is megörökítették.
   
A licitet minden évben a Győri Filharmonikus Zenekar koncertje kíséri, amelyen idén többek között Brahms, Johann Strauss, Bizet és Dvorak slágerdarabjait adják elő – fűzte hozzá Berkes Kálmán, a zenekar művészeti vezetője.