A hazai fogyasztók negyven százalékánál számít egyelőre ismert jelenségnek az illegális növényvédőszer-kereskedelem, illetve a növényvédőszer-hamisítás. Míg a férfiak 45 százaléka, addig a nőknek valamivel több mint egyharmada (35%), valamint a felsőfokú végzettségűek 44 százaléka hallott a jelenségről. A friss terményeket, alapanyagokat leggyakrabban piacon beszerző fogyasztók körében 55, addig a zöldségesnél vásárlóknál 43, a hiper -és szupermarketekben vásárlóknál pedig már csak 36 százalék hallott a jelenségről – derül ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) legfrissebb kutatásából. 
 
Az ötszáz fő megkérdezésén alapuló reprezentatív online kutatás azon kérdésére, hogy a válaszadó szerint milyen kockázatokkal járhat a hamisított, vagy illegálisan árusított növényvédő szerek használata, a kitöltők 72 százaléka említette az emberi egészség veszélyeztetését, 39 százalékuk egyébként kifejezetten a „mérgezés” hangsúlyos megfogalmazását használva. A környezetszennyezést a válaszadók kevesebb mint ötöde (18%), a kiszámíthatatlanságot pedig 13 százalék említette. Utóbbin belül a hatóanyag ismeretlenségét 7 százalék, a növényben maradó szermaradványokat 3, a szerek lebomlási idejével kapcsolatos információ hiányt, valamint az egyéb nem ismert hatásokat mindössze 2-2 százalék jelölte meg. A rosszabb minőséget és ízvilágot 7 százalék említette.

Amikor a kutatásban már konkrét kockázatokat is felsorolnak a veszélyekkel kapcsolatban, akkor a válaszadók 58 százaléka szerint biztosan, 35 százalékuk szerint pedig valószínűleg jellemző az ilyen szerek egészségre gyakorolt veszélyes hatása. A talaj és a felszín alatti vizek szennyezésénél ez 51-40 százalék, a termésben maradó ismeretlen szermaradék említése pedig ugyancsak 51-39 százalékot kapott.

Hatástalanság

Érdemes egy-két kérdést összevetni abból a szempontból, hogy milyen eltérő arányok merülnek fel a laikus fogyasztók és a gazdálkodók körében a hamisított szerekkel kapcsolatban: némileg meglepő adat, hogy a szermaradék kockázatát a gazdálkodók 52 százaléka vette biztosra, illetve releváns eltérést mutat a megengedett szermaradék szint túllépése miatti aggodalom is: a lakosság 50 százalékával szemben a gazdálkodók 34 százaléka említette ezt a szempontot. Továbbá ugyancsak említésre méltó az is, hogy a laikusok 28 százaléka, a gazdálkodók viszont 42 százaléka ítéli meg úgy, hogy a hatástalanság biztosan jellemző az ilyen szerek esetében. 
 
„Különösen fontosnak tartjuk, hogy a gazdálkodók, valamint a laikus hazai fogyasztók minél nagyobb aránya legyen tisztában az illegális, illetve hamis növényvédőszerek által okozott egészségügyi kockázatokkal” – mondta el a kutatás eredményei kapcsán Németh Mónika. A HENT titkára hangsúlyozta: az ellenőrizetlen forrásból származó szerek az egészségkárosító hatásokon túl a legális iparági szereplőknek, valamint a teljes magyar nemzetgazdaságnak is súlyos anyagi veszteséget okoznak.

Zöldség, gyümölcs
 
A kutatásból egyébként az is látszik, hogy a fogyasztók 54 százaléka szupermarketben, hipermarketben, 16 százaléka piacon, 15 százaléka pedig nem piacon lévő zöldségesboltban jut hozzá leggyakrabban a friss terményekhez, alapanyagokhoz, zöldségekhez, gyümölcsökhöz, vagyis ezek jelentik a legjellemzőbb beszerzési forrást. 
 
A kérdőív azt is vizsgálta, hogy mely szempontok játszanak kulcsszerepet az említett árucikkek vásárlásakor: a válaszokból kiderül, hogy a frissességet 40, az árat 19, a hazai termelőtől való beszerzést 15 százalék jelölte meg első helyen. Az árucikk nyomonkövethetőségének, illetve a technológia ismeretének igényét – vagyis, hogy a termelő milyen termésnövelőket, növényvédő szereket használt – a válaszadók mindössze 4 százaléka rangsorolta első helyre. Ehhez kapcsolódik az is, hogy az interjúalanyok mintegy fele (47%-a) ezt a szempontot az utolsó harmadba sorolta a fontossági sorrendben és csak 15 százalék érezte úgy, hogy ez jelenti a három leglényegesebb tényező egyikét.

 Tudatos vásárlási szokások

„Az adatokból világosan kiderül, hogy a hazai fogyasztók számára ezek a szempontok kissé háttérbe szorulnak az árhoz és az érzékszervek által is észlelhető minőséghez képest, ugyanakkor fontos célkitűzésünk, hogy hosszú távon javítsunk ezeken az arányokon, elősegítve a minél tudatosabb vásárlási szokásokat” – mondta el Szalkai Gábor, a HENT tagja, a Magyar Növényvédelmi Szövetség (NSZ) ügyvezetője. Hozzátette: a növényvédő szerekre vonatkozó uniós szabályozási folyamatok során nem vizsgálják a növényvédő szerek összetételeit, ezért a hamisított és illegális anyagok ugyancsak ismeretlenek maradnak gyanútlan fogyasztók számára.