A MEÖT elnöksége és az MKPK arra kéri egyházukat és híveiket, hogy vasárnap délelőtt "emlékeztessenek a harang szavával az elhunytakra, a járvány okozta veszteségeinkre".
 
"Legyen ez a harangzúgás" a hála kifejezése is "azért, hogy megmaradtunk, hogy Isten segítségével újat kezdhetünk" - fogalmaztak.
 
A két testület közös imádságot is írt az alkalomra, amelyet minden keresztény templomban elmondanak.
 
Balog Zoltán református püspök az MTI-nek elmondta, azért kezdeményezte az ökumenikus tanács elnökségében a közös megemlékezést és imát, mert az egyházi közösség nem tud többet adni azoknak, akik gyászolnak, súlyos betegségen estek át, elvesztették a munkájukat vagy akiket lelkileg megviselt a járvány, minthogy lelki erőt ad nekik a veszteség elviseléséhez.
 
A lelkierő-átadás pedig "a mi nyelvünkön az imádság" - mondta.
 
"Azt szeretném, ha mindenki, akit veszteség ért, érezné, hogy az egyházi közösség együtt, felekezetre való tekintet nélkül ott áll mellette" - fogalmazott a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
 
Kiemelte: a közös imával nemcsak a veszteség elviseléséhez, hanem az újrakezdéshez is erőt akarnak kérni és adni.
 
Fontosnak nevezte, hogy a hála legyen az "alaphangulat az országban": hála azért, hogy túléltük, hogy megmaradtunk, hogy újrakezdhetjük" az életet. Az újrakezdéshez pedig ugyanúgy szükség van a lelki energiára, amelyet az imádság adhat - tette hozzá Balog Zoltán.
 
Veres András, az MKPK elnöke az MTI-nek elmondta: a keresztény hit fontos eleme, hogy "hiszünk az egyház, az élők és a holtak közösségében", ezért az élők rendszeresen imádkoznak a holtakért.
 
Ez a közös ima a pandémia idején elhunytakért szól, de természetesen "azokért is imádkozunk", akik gyászolnak - közölte.
 
Mint mondta, a közös megemlékezéssel kifejezik azt is, hogy hívő emberekként egy cél felé haladnak, hogy fontos számukra az emberek üdvössége és mindennél fontosabb a "testvéri szolidaritás".
 
Hozzátette: az ima és a harangozás egyben a túlélők hálájáról is szól. "Természetesen nem a világjárványért vagyunk hálásak, hanem azokért a gyümölcsökért", amelyek a járványhelyzet miatt születtek vagy születhetnek meg. Meg kell találni, föl kell ismerni, hogy "mit üzen nekünk a pandémia" - hangoztatta az MKPK elnöke.
 
Az imádság szövege megtalálható a meot.hu, a katolikus.hu és a reformatus.hu oldalakon.